San Francisco utcáin

December elején egy hétig kis cégünk kenyéradó gazdájánál lógtam. A Szilikon-völgyből nem sokat láttam mert a newarki szálloda és a menlo parki iroda között ingáztam, néha ebéd Palo Altoban, de hétvégén beugrottam San Franciscoba egy bringázás erejéig, tekerni egyet A Hídon keresztül.

Azt hittem mekkora tuti tippet kaptam a bringakölcsönzést illetően, de már a reptéren felmarkolt prospektusokból látszott, hogy nem annyira eredeti ötlet, mivel több biciklikölcsönző cég is hirdette magát. Az öböl partján futó bringaútra leérve pedig szépen besorolhattam a Golden Gate felé kerekező turistahordák közé. A bringákon térképtartó és térkép, bőrülés és bőrkormány(!), csak a mindenhonnan látszó Alcatraz nyomasztó egy kicsit.

A hidat persze mindenki ismeri képről, elcsépelt posztertéma, de ahogy közeledik hozzá az ember egyre inkább érzi, hogy mekkora nagy monstrum is ez a híd és mekkora nagy királyok a mérnökök, akik ilyet építenek. A szikrázó napsütésben hetvenöt méterrel a csillogó zöld víz felett lehet tekerni, gyalogosok nincsenek (a híd másik oldala az övék) csak vadul edző versenybringások meg sok bőrkormányos turista. Néha megálltam a szegecseket meg a kábeleket csodálni és eszembe se jutott, hogy éppen az egyik legdurvább törésvonal felett dekkolok, meg hogy majdnem minden héten leugrik valaki a hídról. Erről egyébként egy filmet is forgattak, egy év alatt 24 ugrót sikerült lencsevégre kapni.

A hidazás után meg kerültem egyet a belváros kevésbé felhőkarcolós részén, rohadt meredek dombok, kábelvasutak mindenhol, a Legkacskaringósabb Utcán is legurultam (másik elcsépelt naptárkép). A város tengerparti részének egészen újzélandos hangulata van, ugyanúgy elég egy pulóver a tél közepén, jó a szél, hasonló növényzet, régi faépületek, némelyik utca akár Wellingtonban vagy Dunedinben is lehetett volna. A belváros közepén persze baromnagy felhőkarcolók, köztük sötét kanyonok, gengszterek vezetnek benga nagy autókat és közben szól a főcímzene.

Fényképek itt és itt.

Otago Slalom Champs 2009

A hétvégén volt a városban egy windszörf verseny, ahol életemben először én is elindultam és a kategóriámban első is lettem. Köszönhető ez a sok nagyszájú sporttársnak, akik nem jelentek meg az eseményen, holott már egy hete az volt a mondás, hogy vagy öten is leszünk akik még sosem versenyeztek korábban. Így aztán a kezdőknek fenttartott Silver Fleet osztályban egyedül én nyomultam. Ellenben rögtön szponzorom is akadt, ugyanis a szurkolni megjelent Ricsit lelejmoltam a tízdolláros nevezési díjra :-) Az eredmények itt.
Continue reading

Kilátás a nappaliból

Boldog új évet kívánok és elnézést kérek, hogy ilyen régóta nem frissült a bekapcs. Megpróbálom a következő napokban behozni a lemaradást, úgyis csak pangtok az irodában év elején, legyen mit olvasni.

Még júniusban új kecóba költöztünk, Obamának köszönhetően: egyik ismerősünk hazautazott fél évre, hogy segítsen a kampányban, a kéglijét pedig átengedte nekünk, hogy vigyázzunk rá (housesitting).

A ház Dunedin számos dombjának egyikén áll, kilátással a városra, öbölre, óceánra, a nappalit pedig három oldalról üveg borítja, 180 fokos panorámát és egész napos fényáradatot biztosítva. Reggel a kávét természetesen a felkelő nap fényében ihatja az ember, a partra gördülő hullámokat figyelve. Esténként pedig választhat, hogy a bőrkanapén viszkit szürcsölgetve a város fényeit, a kandalló tüzét vagy egy filmet nézzen a háromméteres vetítővásznon.

Persze mindezt hamar meg lehet szokni, pár hét után már fel sem tűnik a város, a hegyek meg a tenger, hacsak nem valami brutál szivárvány feszül az ablak előtt, vagy drámai frontátvonulás zajlik, sejtelmes napfelkelte, vagy éppen esik a a 100 méter feletti, vagy köd van a 100 méter alatti részeken, köd az öbölben, vízpermet a parti sziklák körül, felhőpaplan a hegyeken. Vagy egyszerűen csak ragyogó fehér felhők úsznak a mélykék égen.

Mellesleg az irodámból is ugyanez a kilátás, mivel március óta többnyire itthon dolgozom. De ez egy hosszabb történet, majd egyszer bővebben.

Fényképalbumok itt, itt és itt.

Tow-in Surfing

Magyarul kb. vontatásos hullámlovaglás: jet-skivel húzzák be a szörföst a hullámhoz. Nem túl régi dolog, egy évtizede kezdett kísérletezni vele pár szörfös félisten. Eleinte senki nem értette, hogy mi ez az egész, de amikor látták hogy olyan hullámokat is meglovagolnak így, amiket korábban teljesen kizártnak tartott mindenki, akkor elkezdték másolni egyéb nagymenők, majd a pórnép is.

Túl nagy hullámokat ugyanis baromi nehéz a hagyományos módon, a deszkán hasalva, karral evezve megközelíteni, elkapni őket pedig teljesen lehetetlen: senki nem tud olyan gyorsan evezni hogy kellő sebességre gyorsuljon, máskülönben pedig a hullám csak átszalad alatta, vagy átbukik a feje fölött és bedarálja.

Hétvégén az egyik tengerparton bóklászva egy ilyen csapatra bukkantunk, lásd képek. A hullámok egyébként méretre teljesen átlagosak, gondolom az arcok csak gyakoroltak az Igazán Nagy Hullámokra.

HiFi Hustlers & Hop Rocker

Na, ez a cikk csak azért, hogy életjelet adjak. Hifi Hustlers & Hop Rocker. A zene a Subnav-ről, a sör meg a New World-ből.

Sajnos annyi írnivaló lenne, hogy nem bírok nekiállni. Pedig még a (nyolc hónappal ezelőtti) nyaralás képeit sem tettem fel, de ez lassan már hagyomány lesz, majd megint a nyaralás előtt közvetlenül. Mellesleg átköltöztünk a szuperpanorámás-kandallós kéglibe, de erről majd bővebben máskor.

Valamint elkezdtem a windszörf szezont nyolc fokos vízben, hat fokos levegővel és körben havas dombokkal. Nem fáztam (japppán ruha rulez), csak az ujjaim vége kékült el, tízperces agónia a parton amikor elkezdtem őket újra érezni. A dunedini viszonyokról csak annyit: a tenger nyáron pont olyan meleg, mint északon télen. A szél viszont hibátlan. A hullámok szintén, de hozzájuk még gyűjtöm a bátorságot. Mindenki egybehangzóan állítja, hogy dága sport, törik az árboc, szakad a vitorla.

Na és ma megvolt életem első biznisz találkozója Second Life-ban, ezt se hittem volna, végén még iPhone-t is veszek. A finn potenciális megrendelőnek elsütöttem a “joka paiva juustohampurilainen viisi markka” örökzöldet. Értékelte. Amúgy nem teljesen hülyeség ez a virtuális valóságos mítingelősdi, mégiscsak jobb egy barátságos kis sziget gyepén üldögélve egyeztetni a biznisz koncepciót, mint a kihangosított telefon előtt firkálgatni egy lapra nagyokat ásítozva. Egyébként Bartos Zoli is ott volt a megbeszélésen: az egyik arcnak állandóan előrebukott a feje a mellkasára :-)