Desert Road

Múlt hétvégén felvezettem Dunedinből Acklandbe. Gyönyörű tavaszi idő mindkét nap, az egész ország zöld, még a keleti part is. De az Északi-sziget közepén, a Tongariro Nemzeti Park (alias Mordor) vulkánjai körül nyoma sincs semmi életnek. Nyilván ezért keresztelték el az 1-es főút itteni szakaszát Desert Roadnak. Csak kiszáradt fűcsomók, vulkánok és távvezetékek. Képek itt.

Sok-sok kilométeren át se házak, se birkák, se tehenek. Csak néhány óriásplakát, amin azt javasolják, hogy ne bóklásszon el senki a műúttól, mert katonai lőtér az egész placc. Télen meg gyakran lezárják az egész utat a hótorlaszok miatt. Szóval igazi barátságtalan környék, nem csoda hogy Szauron Nagyúr is itt verte fel a táborát.

Én meg Tamáséknál táborozok, ezúton is köszönet a szobáért és a laptopért, amiről posztolok.

Kaikoura

Egy kis befőtt képanyag: Kaikoura. Még januárban jártunk ott, ezért a fene nagy szárazság. Bálnát nézni mentünk, mint mindenki más, de engem nem vonzott a csoportos turizmus, ezért inkább Rékát tologattam végig a félszigeten az aratnivaló búzamezőnek látszó fűtengerben. Utólag kiderült, hogy jól tettem, mert a többiek is csak egy bálnát láttak messziről de mindenki végighányta az utat. Nem véletlenül volt minden ülés műbőrből a hajón, gondolom minden kanyar után lecsapatják slaggal.

A séta engem teljesen lenyűgözött: évek óta télen-nyáron zöld helyen lakunk, felüdülés nagy ritkán egy sárga mezőt látni, kék éggel kontrasztban. Mindez csupán kétszáz kilométerre az esőerdőktől, a Déli-Alpok túloldalán. Képek itt.

Tongariro Crossing

Ez az utolsó tartozásom tavalyról: képek a Tongariro Crossingról, amit még tavaly ősszel csináltunk meg Petrával, amíg Vera és Laci vigyáztak Emire, ezúton is mégegyszer kösz!

A túra helyszíne az igazi Mordor, a szlovákiai majdnem-Mordorral ellentétben szó szerint: az egyik vulkánja játszotta a Gyűrűk Urában a Végzet Hegyét. Ezzel a túrával kapcsolatban is sulykolják az emberbe a terep veszélyességét, mégis minden évben meghal pár ember, emiatt végső elkeseredésükben tavaly át is keresztelték az illetékesek a túrát Tongariro Alpine Crossing névre, hátha így kevesebb láma vág neki az útnak könnyű nyári ruhában és fagy meg a hirtelen rátörő hóviharban.

Mi is egy hátizsáknyi meleg ruhával indultunk el de persze pólóban is szakadt rólunk a víz. Sajnos a jó időről más is tudomást szerzett, sorakoztak is a buszok a parkolóban, a turisták meg végig az egész úton, tisztára mint a pingvinek menetelése, elég kiábrándító volt. Ez van, ha valami bekerül az utazási irodák új-zélandi körutazásaiba.

A túra a Great Walks egyik előkelő tagja, az Északi-sziget legjobb túrájának is mondják, és bizony így utólag egyet is kell hogy értsek a helyezéssel: igazi csemege, nemcsak a vulkánok és a mindenféle vulkanikus melléktermékek sokfélesége (véres sziklák, színes tavak, gőzölgő talaj) miatt, hanem a túra egészének változatossága okán is. Elindul reggel az ember egy kihalt, holdbéli tájon, keresztülmászik egy sor kráteren, majd hatalmas sárga fűtengerhez érkezik, amiből alig lát ki, aztán egy zöld páfrányerdőben fejezi be a túrát.