Északi-sziget körút – tavaly nyáron

Holnap indulunk nyaralni, egy kisebb körútra a Déli-szigeten. Viszont még a tavalyi nyaralásunk képeit sem raktam fel, úgyhogy itt az ideje, most vagy soha. A tavalyi nyaralás is szinte leküzdhetetlen mennyiségű fényképpel járt, félévig tartott míg kiválogattam a javát, majd újabb félévig gyűjtöttem az erőt cikkíráshoz. Úgyhogy most gyorsan le akarom tudni a dolgot, mielőtt még hozzájönnek az idei képek.

Tessék továbbolvasni: Continue reading

Minikirándulások a lányokkal

Általában nem szoktam külön cikket írni a lányos képekhez, de van egy pár album ami ugyan elég klassz helyeken készült, viszont teli van Emivel és Petrával, ezért csak klubtagoknak elérhető.

Ha az alábbi linkekre kattintva nem látsz képeket akkor vagy nem jelentkeztél be vagy nem kerültél be a rettentő exkluzív ötvenvalahány tagot számláló klubba. Regisztrálj és dobj nekem egy levelet aztán már nézheted is amint a szomszéd utca végén lévő vízesést látogatjuk (még októberben), vagy Emi a házunk melletti erdőben kirándul, vagy fókákat kerülgetünk az öböl végénél, esetleg fehér homokban játszunk a tengerparton vagy a város melletti Mt. Cargillról nézünk le az öblökre.

Wanaka tavasszal

Huh, kezdek csúnyán lemaradni a bekapcs frissítésével, pedig Pukekó Tamás szerint átlagosan kéthetente frissül az oldal. Itt is van gyorsan pár kép az egyik korábbi hétvégéről, Wanakából.

Semmi különös nem volt, csak elmentünk az egyik tóhoz a hegyek közé dögleni egy hosszú hétvégét. Nagy túrákat már nem csapunk így a hetedik hónapban, de felgyalogoltunk a város melletti dombra, ahol totál véletlenül összefutottunk az egyetlen helyi magyar párral, Anitával és Péterrel.

Ezenkívűl volt nagy szél, a sporttársak hasogattak is a vízen, de nélkülem, mert nem volt pofám berakni a család mellé a teljes vindszörf (‘uindszőf’) felszerelést a kocsiba, csupán a vitorlás gördeszkát, így a helyi krikettpályán próbáltam két blokartossal együtt talpon maradni a tavaszi orkánban. Az egyikük jóvoltából végre ki is próbálhattam egy ilyen blokartot és nem meglepő módon be is jött a dolog. Mindenesetre tanultam az esetből és a jövőbeli frusztrációt elkerülendő meg is fogadtam, hogy ezentúl a vindszörfcucc mindig jönni fog velünk a kirándulásokra, még ha a sziget belsejébe is megyünk.

Ohau, Tekapo

Szeptember elején visszajöttek a lányok, az előző hétvégén meg is ejtettük az első közös kirándulást a sziget belsejébe. Síelés apropójával indultunk neki, hogy Emit jól megtanítjuk síleni, de szájtátott autózgatás lett belőle: ez a Déli-sziget tényleg olyan, mint ahogyan otthon elképzelik a népek Új-Zélandot a Gyűrűk Ura alapján. Valószerűtlenül türkiz tavak a hegyek között, a tóparton merdeken az égbe törő havas hegycsúcsok, a hegyvonulatok közt asztallap völgyek, totál egyenes utak, nullához közelítő forgalom, sehol egy lélek. Egész nap el lehetne autózgatni meg nézelődni.

Azért sieltünk is egy picit. A sípályára szokás szerint több kilométernyi murva-szerpentin viszi fel az embert, de közben lehet gyönyörködni az alant elterülő tóban, ami úgy tűnik minden sípályához jár. A parkolóban max. száz autó, a pálya aljában pici faházban síkölcsönző és büfé, a pályán elveszik az a pár látogató. A faház teraszán délben is le lehet ülni, nem kell ipari mennyiségű turista között helyet könyökölni magunknak, és a hangszóróból sem DJ Ötzi tolja a techno-jódlit, hanem kellemes füves zenére lehet a végtelenbe révedezni.

Síelős képek csak Emiről, klubtagoknak. De van anyag Lake Tekapóról, valamint jártunk a teljesen barna Rohanban is, ami elég jól ellentmond az országról kialakult sztereotípiának, miszerint minden csupa zöld. Megnéztünk még vagy egy tucat tavat, amikre én végig a nyálamat csorgattam: klassz kis szél volt, elszórt tarajos hullámok, türkiz víz, háttérben havas csúcsok, igazi giccses windszörf fotókat lehet majd csinálni, már tervezgetem az új bekapcs logót.