Kilátás a nappaliból

Boldog új évet kívánok és elnézést kérek, hogy ilyen régóta nem frissült a bekapcs. Megpróbálom a következő napokban behozni a lemaradást, úgyis csak pangtok az irodában év elején, legyen mit olvasni.

Még júniusban új kecóba költöztünk, Obamának köszönhetően: egyik ismerősünk hazautazott fél évre, hogy segítsen a kampányban, a kéglijét pedig átengedte nekünk, hogy vigyázzunk rá (housesitting).

A ház Dunedin számos dombjának egyikén áll, kilátással a városra, öbölre, óceánra, a nappalit pedig három oldalról üveg borítja, 180 fokos panorámát és egész napos fényáradatot biztosítva. Reggel a kávét természetesen a felkelő nap fényében ihatja az ember, a partra gördülő hullámokat figyelve. Esténként pedig választhat, hogy a bőrkanapén viszkit szürcsölgetve a város fényeit, a kandalló tüzét vagy egy filmet nézzen a háromméteres vetítővásznon.

Persze mindezt hamar meg lehet szokni, pár hét után már fel sem tűnik a város, a hegyek meg a tenger, hacsak nem valami brutál szivárvány feszül az ablak előtt, vagy drámai frontátvonulás zajlik, sejtelmes napfelkelte, vagy éppen esik a a 100 méter feletti, vagy köd van a 100 méter alatti részeken, köd az öbölben, vízpermet a parti sziklák körül, felhőpaplan a hegyeken. Vagy egyszerűen csak ragyogó fehér felhők úsznak a mélykék égen.

Mellesleg az irodámból is ugyanez a kilátás, mivel március óta többnyire itthon dolgozom. De ez egy hosszabb történet, majd egyszer bővebben.

Fényképalbumok itt, itt és itt.

Tow-in Surfing

Magyarul kb. vontatásos hullámlovaglás: jet-skivel húzzák be a szörföst a hullámhoz. Nem túl régi dolog, egy évtizede kezdett kísérletezni vele pár szörfös félisten. Eleinte senki nem értette, hogy mi ez az egész, de amikor látták hogy olyan hullámokat is meglovagolnak így, amiket korábban teljesen kizártnak tartott mindenki, akkor elkezdték másolni egyéb nagymenők, majd a pórnép is.

Túl nagy hullámokat ugyanis baromi nehéz a hagyományos módon, a deszkán hasalva, karral evezve megközelíteni, elkapni őket pedig teljesen lehetetlen: senki nem tud olyan gyorsan evezni hogy kellő sebességre gyorsuljon, máskülönben pedig a hullám csak átszalad alatta, vagy átbukik a feje fölött és bedarálja.

Hétvégén az egyik tengerparton bóklászva egy ilyen csapatra bukkantunk, lásd képek. A hullámok egyébként méretre teljesen átlagosak, gondolom az arcok csak gyakoroltak az Igazán Nagy Hullámokra.

Sandfly Bay

Az áprilisi utolsó meleg napokat kihasználva leugrottunk még egyet pacsálni az egyik tengerpartra. Rájöttünk, hogy egy csomó tengerpartot még nem is láttunk a félszigeten. Tengerpart alatt a két sziklafal közötti homokos szakaszt értjük…

A hely neve ellenére egy darab sandfly sem akadt ránk, de fókát láttunk. Kijönni ugyan nem mert a vízből, biztosan a parton “hemzsegő” emberek miatt. Elvileg sok pingvin is van, lábnyomokat is találtunk, de nem vártuk meg a műszakjuk végét, amikor fáradtan hazabotorkálnak a gyárból. Nézelődésen kívűl lehet még rohangálni az ötcentis vízben vagy a széles parton, esetleg csúszkálni a homokdűnéken. Egyszóval a szokásos. Képek itt.

Tongariro Crossing

Ez az utolsó tartozásom tavalyról: képek a Tongariro Crossingról, amit még tavaly ősszel csináltunk meg Petrával, amíg Vera és Laci vigyáztak Emire, ezúton is mégegyszer kösz!

A túra helyszíne az igazi Mordor, a szlovákiai majdnem-Mordorral ellentétben szó szerint: az egyik vulkánja játszotta a Gyűrűk Urában a Végzet Hegyét. Ezzel a túrával kapcsolatban is sulykolják az emberbe a terep veszélyességét, mégis minden évben meghal pár ember, emiatt végső elkeseredésükben tavaly át is keresztelték az illetékesek a túrát Tongariro Alpine Crossing névre, hátha így kevesebb láma vág neki az útnak könnyű nyári ruhában és fagy meg a hirtelen rátörő hóviharban.

Mi is egy hátizsáknyi meleg ruhával indultunk el de persze pólóban is szakadt rólunk a víz. Sajnos a jó időről más is tudomást szerzett, sorakoztak is a buszok a parkolóban, a turisták meg végig az egész úton, tisztára mint a pingvinek menetelése, elég kiábrándító volt. Ez van, ha valami bekerül az utazási irodák új-zélandi körutazásaiba.

A túra a Great Walks egyik előkelő tagja, az Északi-sziget legjobb túrájának is mondják, és bizony így utólag egyet is kell hogy értsek a helyezéssel: igazi csemege, nemcsak a vulkánok és a mindenféle vulkanikus melléktermékek sokfélesége (véres sziklák, színes tavak, gőzölgő talaj) miatt, hanem a túra egészének változatossága okán is. Elindul reggel az ember egy kihalt, holdbéli tájon, keresztülmászik egy sor kráteren, majd hatalmas sárga fűtengerhez érkezik, amiből alig lát ki, aztán egy zöld páfrányerdőben fejezi be a túrát.