Kilátás a nappaliból

Boldog új évet kívánok és elnézést kérek, hogy ilyen régóta nem frissült a bekapcs. Megpróbálom a következő napokban behozni a lemaradást, úgyis csak pangtok az irodában év elején, legyen mit olvasni.

Még júniusban új kecóba költöztünk, Obamának köszönhetően: egyik ismerősünk hazautazott fél évre, hogy segítsen a kampányban, a kéglijét pedig átengedte nekünk, hogy vigyázzunk rá (housesitting).

A ház Dunedin számos dombjának egyikén áll, kilátással a városra, öbölre, óceánra, a nappalit pedig három oldalról üveg borítja, 180 fokos panorámát és egész napos fényáradatot biztosítva. Reggel a kávét természetesen a felkelő nap fényében ihatja az ember, a partra gördülő hullámokat figyelve. Esténként pedig választhat, hogy a bőrkanapén viszkit szürcsölgetve a város fényeit, a kandalló tüzét vagy egy filmet nézzen a háromméteres vetítővásznon.

Persze mindezt hamar meg lehet szokni, pár hét után már fel sem tűnik a város, a hegyek meg a tenger, hacsak nem valami brutál szivárvány feszül az ablak előtt, vagy drámai frontátvonulás zajlik, sejtelmes napfelkelte, vagy éppen esik a a 100 méter feletti, vagy köd van a 100 méter alatti részeken, köd az öbölben, vízpermet a parti sziklák körül, felhőpaplan a hegyeken. Vagy egyszerűen csak ragyogó fehér felhők úsznak a mélykék égen.

Mellesleg az irodámból is ugyanez a kilátás, mivel március óta többnyire itthon dolgozom. De ez egy hosszabb történet, majd egyszer bővebben.

Fényképalbumok itt, itt és itt.