Északi-sziget körút – tavaly nyáron

Holnap indulunk nyaralni, egy kisebb körútra a Déli-szigeten. Viszont még a tavalyi nyaralásunk képeit sem raktam fel, úgyhogy itt az ideje, most vagy soha. A tavalyi nyaralás is szinte leküzdhetetlen mennyiségű fényképpel járt, félévig tartott míg kiválogattam a javát, majd újabb félévig gyűjtöttem az erőt cikkíráshoz. Úgyhogy most gyorsan le akarom tudni a dolgot, mielőtt még hozzájönnek az idei képek.

Tessék továbbolvasni:

Az Északi-szigeten tettünk egy kört, középről indulva a keleti csücsökig, azután déli csücsök, nyugati sarok majd vissza középre. Gyönyörű vidékek, klassz idő, minden nap más domborzat, éghajlat. Folyton hallja az ember, hogy mennyire változatos Új-Zéland földrajza, de addig nem érti igazán, amíg személyesen meg nem tapasztalja.

A körutat a balatoni családi üdülésekre emlékeztető Ohopében (Bay of Plenty) kezdtük, fehér homokkal és tömött kempinggel, bodyboardozás Niellel, forró éjszaka, mindeki bulizik a sátra előtt.

Innen keletre haladva egyre néptelenebb vidék, East Cape, mediterrán klímával, hihetetlenül tágas táborhelyek, a keleti csücsökben a kötelező világítótoronnyal, egy másik kempingből a tehénlegelőn keresztül megközletíthető tengerpart, ahol persze senki sincs rajtunk kívül ameddig a szem ellát, ellenben irgalmatlan mennyiségű uszadékfa a parton.

Majd a megdöbbentően száraz Hawke’s Bay, ahol bajnok vörösbor terem, Gisbornban pedig végre lencsevégre kaptam az üstököst. Aztán be a sziget belseje felé, egyre több aszfaltnélküli út, főútvonal is, hatalmas erdő közepén nagy tavak, sok szúnyog, DOC kemping, páfrányok. Majd vissza tengerpartra, a száz éve (földrengés után) art deco stílusban újjáépült Napier. A tengerparti sétány viccesen száz méterre van a víztől, a földrengés ugyanis megemelte az egész várost és a víz egy kissé távolabb került. A Kaliforniára hajazó Havelock Northban állomásoztunk.

Innen levágtattunk Wellingtonba, ami tiszta San Francisco csak nincs nagy híd, de ugyanolyan dimbes-dombos és mindenki azt várja mikor jön a következő földrengés és vajon elpuszul-e benne az egész város. Híresen szeles hely, vindszörfös paradicsom, régebben ide akartam költözni, de kissé elbizonytalanodtam amikor a kocsiajtót kitépte Petra kezéből a szél. Ehhez képest szerencsénk volt, aranyos napsütés és mérsékelt szél ottlétünk alatt. Így aztán nem is csoda, hogy nagyon bejött nekünk Wellington.

Három napi kávéházazás, tömegközlekedés és múzeumozás után felkerekedtünk, hogy végre megnézzünk a Taranakit, a szabályos vulkáni kúpot, a félsziget körüli hatalmas hullámokat és az eddigi legszebb táborhelyünket. A másnapi alacsony felhőzet miatt a hegyre nem tudtunk felmenni, úgyhogy hazatekertünk Raglanba.

A terv az volt, hogy egy napot otthon pihenve folytatjuk a túrát és felmegyünk északra is, de amikor tíznapi autózást követően hazaértünk és a zöld lombokkal körülvett teraszon lezuttyantunk a függőágyba, majd lenéztünk a naptól csillogó öbölre, akkor azt kérdeztük magunktól, hogy ugyan mi a fenének mennénk innen tovább? Húsvétkor azért sikerült befejezni az északi részt.

3 thoughts on “Északi-sziget körút – tavaly nyáron

  1. szia Lipi, nekem is idonkent gondot okoz a fotozas. Ajanlom, hogy szerezz be egy neutral density filtert. Ez ugyan lecsokkenti a sutter speed-et, de ha nem mozgasrol van szo, hanem tajkeprol, akkor nem szamit. Mivel eros a napfeny, eros kontrasztot okoz… Nekem legalabbis ez problemam… Az ND8 filterrel sikerult a gondjaim egy reszet kikuszobolni. Siman ra lehet csavarni a polarra ..

    udv:
    Zsuzsa

  2. bocsi, felreolvastam :))) mennyiseg helyett minoseget irtam, az elozo hozzaszolas semlegesitve :)

  3. Hát ez nem egy hosszú hétvége Hévízen!
    Hiányolom a fotókat a Rendszergazdáról. Lehet, hogy már megöregdett és meghízott?!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *