Utolsó nap

Ma van az utolsó napom az Endace-nél. Eddig még nem is írtam a cégről, hát akkor most vagy soha.

Nagyjából egy évet voltam itt, eleinte hatalmas lelkesedéssel, életem legjobb állása, gondoltam. Hardcore UNIX arcok, Linux a desktopon, Windows emberek elvétve. A cég hálózatfigyelő PCI kártyákat fejleszt, a mérnökök fele hardveres, másik csapat a drivert és a toolokat írja. Az újabb kártyákon már processzor is van, vagyis embedded software, mindezt Linuxon. Szuper.

Endace logo

Aztán hamar kiderült, hogy a beágyazott processzoros irányt nem erőltetik, számomra máig homályos okok miatt. (Állítólag nem lehet processzorral-szoftveresen garantálni, hogy minden csomagot elkapunk a hálózaton, még spéci network processzorral sem, hardverrel biztosabb a dolog. Márpedig ez a cég specialitása: minden csomagot leszedni, bármilyen gyors a hálózat, bármilyen rövidek a csomagok.) Van ugyan két ilyen kártyája a cégnek, de nem terveznek újabbakat, pedig engem pont erre a területre vettek fel. Az új stratégia a komplett megoldások, marketingesen szólva, vagyis a kártya bele egy PC-be és máris az ár végére lehet írni egy újabb nullát.

Szóval elpályázok, pont most, amikor az áprilisban közölt pénzügyi eredmények és némi világkörüli prezentációs túra hatására elkezdett felfelé nyargalni a részvények árfolyama. De az új hely sokkal érdekesebbnek ígérkezik, meg kisebb cég, meg közelebb van a tengerhez (mondjuk pingvinek meg fókák mászkálnak a parton, de majd veszek jó vastag szörfösruhát). Úgy tűnik a számítástechnika a sokmagos processzorok felé halad, illetve már ott is van, szóval nincs mese, idejében el kell kezdeni.

* * *

Meg kell hogy említsem: az Endace nagy erőkkel keres mérnököket, több különböző pozícióra, bővebb infó itt. Fizetik az interjúra utazást, segít vízumot intézni, senior embereknek fizeti a költözést, ad részvény opciókat.

This entry was posted in Uncategorized by Lipi. Bookmark the permalink.

5 thoughts on “Utolsó nap

  1. Woow, gratula. Jó kis cégeket fogsz ki :) Kíváncsi várom milyen Dunedin-ben élni, remélem értesülünk róla a blogban.

  2. Zsófi: a lényeg, hogy otthagyom a mostani munkahelyemet, mert már nem pálya, az új munkahely meg menő cuccokat tol és kijárhatok napközben vindszörfözni.

  3. Ez a W45 viszont elegge spinoff szagu?
    Csak nem magyar irta a bevezetot =)
    “World45 is fully owned by _de_ Geest Ventures Ltd”

  4. Nem Endace-spinoff, ha erre gondolsz. A Sun megrendelesere dolgozik, legalabbis a jelenlegi projektben. Aztan majd meglatjuk.

    Amugy a fonok magyar szarmazasu uruguay-i, de a ‘de Geest’ meg egy VC, a neve alapjan valami holland ember lehet – neked magyarazzam? :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *