Tauranga először

Tauranga a helyi Siófok, fehér homokkal, végtelen tengerparttal, nagy éjszakai élettel. Az egyik, ha nem A leggyorsabban növekvő város. Jó a klímája, mivel a nyugatról érkező esőfelhők még a szárazföld felett kiizzadják magukat. Itt láttunk először száraz fűszálat mióta Új-Zélandon vagyunk. A kedvező éghajlatra rá is mozdultak a helyi nyuggerek, költöznek le ezerrel, Little Florida.

Úgy általában szívesen jönnek ide a népek lakni, bár az idevalósi kolléganőm szerint a klímát juttatásként beleértik a bérekbe, ahogy a “sunshine wages” (k.b. napfényes bérek) kifejezés is sugallja. Még a tavaszi napéjegyenlőség előtt jártunk ott, de már tizenötperc napon ücsörgés elég volt, hogy égni kezdjen a bőrünk. Kezdi megérteni az ember, hogy miért is van olyan nagy hiszti az ózonlyuk körül.

Odaköltözni valszeg mégsem fogunk (bár van szörfös/vindszörfös élet) mert az IT ipar itt nagyjából nem létezik, a kolléganő is ezért jött el. Persze azért még jól kimulatta magát fiatalon, ő az a bizonyos ex-boyracer bandatag. Láttunk is elég komoly autócsodákat a parti korzón cirkálni. Az éjszakai életbe nem kóstoltunk bele, de elég ígéretesnek tűntek a helyek, majd legközlebb rákészülünk. Viszont felcaplattunk a tengerparton púposodó hegyre, a Mt. Manganuira. Emi háti hordozóját jól Hamiltonban felejtettük, úgyhogy végig a nyakunkban kellett cipelni a kisasszonyt. Eléggé megnehezíti a fényképezést.

Összeségében nagyon kellemes hely, még biztosan visszanézünk ide, pláne ha Attilának továbbra is lesz üres szobája, ahol meghúzhatjuk magunkat. Ezúton is mégegyszer köszönjük a szállást.