Wairere Falls

Ma megejtettük első új-zélandi gyalogtúránkat. A motyóink ugyan még mindig utaznak valahol az Indiai-óceánon, úgyhogy rendes túracuccunk nincs, ezért csak egy lájtos(*) kis vasárnapi sétát vállaltunk be. Az endace-es kollégák szervezték, az egyik közeli vízeséshez, a Wairere Fallshoz.

A lájtos túrának is csak az elejét teljesítettük, hitvány felszerelésünk, Emibaba tapasztalatlansága és a tegnap rajtam átvonult vírusos micsoda miatt. De megérte: igggazi újzélandos dzsungel, rengeteg zöldség és a közép-európai tavasznak megfelelő időjárás. Miközben éppen most esünk túl a tél nehezén: issszonyú a hideg (reggel deres volt az autó), rövidek a napok (07:36-17:09) és komor szürkeség mindenhol. Persze ettől még találkoztunk rövidgatyás-pólós túrázó gyerekekkel.

A képek a galériában. A levegőből így néz ki a hely, ahol jártunk: Google Map

Elgondolkoztam rajta, hogy Finnországhoz hasonlóan itt is nagyon spéci a fény (szerintem ugyanúgy a sarkvidékről érkező száraz levegőnek köszönhető). Most télen úgy süt a nap, mint Magyarországon egy forró nyári nap reggelén. Mellesleg ereje is van: Emibaba félórát volt napon, tengerszinten, és megkapta az arcát a nap. Nyáron csadorban fog járni.

Finnországgal kapcsolatban még annyit, hogy itt télen olyan az idő, mint ott nyáron :-))) Na jó, ez csúsztatás volt, de azért majdnem így van.

(* A lájtos kis túráról jut eszembe, hogy egyik kolléganőm is elment valamelyik hétvégén túrázni a városi túra-klubbal. A háromnapos túrán vagy harmincszor kellett folyót keresztezni, híd nélkül, többször derékig érő vízben. A túra gyakorlatilag végig egy folyómederben haladt. Nyilván emiatt nem vetkőzik-öltözködik az ember állandóan, úgyhogy csuma vizesek voltak végig. Ja, közben folyamatosan esett az eső és sátorban aludtak. Mindezt télen, 10 fok körüli hőmérsékletnél.

Ezek után érthető, hogy a vasárnapi túra előtt többször alaposan kifaggattam a szervezőket, hogy nekivághatunk-e futócipőben, nem kell-e folyót keresztezni és hozhatunk-e babát. De teljesen kultúrált volt minden, hidak a folyó felett, lépcsők a meredek részeknél, stb.)

Téligyümölcsök

Többször találkoztunk itt a téligyümölcs (winter fruit) kifejezéssel a narancs, kivi és egyéb déligyümölcsökkel kapcsolatban. Eleinte csak bután néztünk, aztán egy hete elkezdett vödörszámra potyogni a kertben lévő bokorról a mandarin és azonnal megértettük a dolgot. Ilyenek nőnek a ház körül:

mandarintojásfaéretlen citrom

A citromfánk nagyon mini, nincs egy méteres a koronája, de a szomszéd modta, hogy nyugodtan szedjünk a fájáról citromot, mert nála meg az potyog vödörszámra.

Van viszont tamarillónk, ami úgy néz ki, mint valami karácsonyfadísz, vagy nyeles húsvéti tojás. A belseje puha, édes-savanykás, állagra olyan mint a paradicsom, ki lehet kanalazni. Én imádom, Petra szerint viszont paradicsomra hasonlít az íze. Boltban 8 NZD lenne egy kiló ára, vagyis egy ezres. Fruzsina, szakavatott kertészünk, ezt derítette ki róla:

“Paradicsomfa vagy tamarillo, (latinul Cyphomandra beacea). A paradicsom, padlizsán és a burgonya közeli rokona. Ősi perui növény, innen terjedt Közép-amerikába, Ázsiába meg a szigetekre. Télen érik. A paradicsomnál vastagabb héja van, sok apró fekete magja van ami ehető. 3 fajta gyömölcse ismeretes. Állítólag a maracujához hasonlít az íze. A sárga, afrikai édesebb, a piros indonéz, és a portugál bordó savanykásabb, fanyarabb. Éretten is aránylag kemény, héjuk legyen fényes lilás vagy vörös ha vásárlásnál. A héja keserű, le kell szedni: “X” alakban bemetszük a héját, majd fél percre forró vízbe helyezük, így könnyen lehúzható. Nyersen, a kiwihez hasonlóan kettévágva, kanalazva. Nyersen az igazi, dzsem, fagyi vagy beföttnek jó, szárnyas és halételekhez. Sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz ez is és csak 56 kcal.”

Lenne még fidzsoánk is, de azt leszedték előlünk a tulajok. Nagyon menő errefelé, mindenki imádja, boltban 12-14 dollár kilója. Fruzsina szerint:

“Feijoa magyarul, (Feijoa sellowiana latinul). Aromás illata olyan mint az erdei szamóca, illatos mirtuszgyümölcsnek is hívják. Afrika déli részében honos és kb. 200 évvel ezelött honosították meg Új-Zélandon. Állítólag az új-zélandiak kedvenc gyümölcse. Virágszirmát nyersen gyümisaliba keverik, vagy koktélokba teszik vagy dzsemet is csinálnak belőle, édes. A gyümölcse marha finom állítólag. 3-4 napig hűtés nélkül is eltartható, de hűtőben célszerű tárolni. Ha frissen eszik, kettévágják és kanállal eszik (mint a kiwit). Magas a C vitamin tartalma, magas az ásványi anyag tartalma, de kevés kalóriát tartalmaz 49 kcal 100 g-ban.”

A mandarinnal viszont tényleg nem tudunk mit kezdeni, mert levet facsarni macerás belőle, lévén elég apró. Talán ha hagynánk megerjedni… Ha tudtok valami jó pálinkareceptet, akkor kommentbe vele.

Fogadás

Baromi sok kajálda van a cég körül. Amikor még a belvárosban laktunk, 2-3 perc sétára a cégtől, egyszer megszámoltam munkába menet, hogy hány kajás hely van útközben. Pont tíz volt, de csak az egyik oldalon. Egy utcával arrébb, a főutcán, gyakorlatilag csak kávézó és vendéglő van, ott két sarok közt van ennyi.

Bazira izgatni kezdett, hogy mennyi is az annyi. Arra tippeltem, hogy talán száz kajálda is elérhető lenne öt perc sétával a cégtől. Az egyik kollegina (akivel nagyjából rendszeresen együtt járunk kajálni) szerint legfeljebb csak nyolcvan. Úgyhogy fogadtunk is.

Lezsíroztuk a szabályokat (futni nem ér, járműhasználat nem ér, le lehessen ülni, stb.) és a céges wikin elkezdtünk naplózni a látogatott helyeket és a leendő célpontokat. Egyre nagyobb az érdeklődés a kollégák között, mindenki találgat, hogy vajon van-e száz kajás hely. Jönnek a tippek mindenféle eldugott helyekről, pl. a közeli bútorbolt büféje, belső udvarokban megbújó kávézók, stb.

Egyelőre optimista vagyok, de azért izgulok egy kicsit. Már tervezgetem a kiskapuk kihasználását: a take-away helyek bevonása, a parkban üzemelő mozgóárus (végülis le lehet ülni…), piros lámpánál megállított stopperóra, stb. Mivel hetente csak négyet tudunk kipróbálni (pénteken céges ebéd) ezért 25 hétig, vagyis fél évig fog tartani a túra. Feltéve persze, hogy van 100 kajálda öt percen belül. Majd időnkét tudósítok.

Raglan: Flickr gumicsónak, Wainui Beach

Megint szörföztem Raglanban. Már a tengerpartra érkezéskor gyanús volt, hogy valamit elszúrhattam, mert alig állt néhány autó a parkolóban, pedig dagály volt (szörfözéshez az kell), három-négy magamfajta amatőr bénázott a vízben. Ráadásul dzsekiben is majdnem szétfagytam. Tizenegykét fok, plusz szél. Levetkőzés, persze nem az öltözöben, szörfruhahúzás, mezítláb lecsattogás a vízhez. A víz 14 fokos, vérfagyasztó begázolás, rettegés az első fej felett átcsapó jéghideg hullámtól, úgyhogy vadul evezni kezdés. Egy-két perc kell csak hozzá, hogy már ne tűnjön fel a hideg. Azért az nem olyan rossz, télen, 3/2-es ruhában.

A hullámok ótvar rosszak voltak, nem is pazarlom rá a szót, én is csak a testedzés miatt maradtam. Két órát fárasztottam magam, aztán inkább elmentem megnézni Wainui Beachet, ahol a kite– és windszörfösök operálnak. Frankó sima a víz, kintebb megtörik a hullámok ereje, a torkolatban olyan sima, mint egy otthoni bányatavon, csak a szél nem pöffös. Mondjuk a sodrás apálykor brutális, de szemben folyik a víz a széllel, úgyhogy nem kell aggódni a magasságvesztés miatt. A nyílt vízre sodródni persze nem lehet jó dolog, tábla is figyelmeztet rá.

Király lesz ezen gyakorolni a mindenféle dzsájbokat. Egész beindultam szörcucc vásárlásra.

Ja, és láttam a flickeres gumicsónakot élőben :-)